+0 új cikk
Vissza a hírekhez
hova-menjunk-vasarnap-bruncholni-hat-a-szinhazba

Nálunk még mindig nem nagyon épült be a köztudatba a vasárnapi brunch, azaz az elnyújtott, ebédbe torkolló reggelizgetés. (A Tanti például próbálkozik a műfajjal, de persze mások is.) Így az embernek nincs is túl sok ötlete, ha későn kell, és főzés helyett ...több inkább kényelmesen eszegetne egy kicsit. Az meg végképp nem jut senkinek eszébe, hogy egy színházban bruncholjon. Pedig most már ezt is lehet! Egészen elképesztően jó hangulatú volt a Katona József Színház első vasárnapi élőzenés brunch-a, sosem próbáltam még zenére reggelizni, de kifejezetten remek volt az élmény, a Katona büféje, a Kantin pedig eleve egy nagyon jó tér ehhez. 

2016-09-1811:45 index.hu
megmondjuk-hol-egyen-hetfo-delben

Nagyon kevés dolog nyújthat vigaszt a nyár elmúlta fölött érzett fájdalmunkban: jön a munka, a rosszabb idő és a korán kelés. Van azonban egy-két olyan dolog, ami segíthet. Az egyik ilyen hely a Tábla, ami nagyon okos módon éppen az iskola és munkakezdésre ...több időzítve nyílt meg szeptember 5-én. Mivel ez nekem már egy nagyon rohanós hétfő reggel volt, nem reggeliztem, így pontosan 11.30 perckor, nyitásra meg is érkeztem a Dohány utcai helyre. Azt hiszem soha nem voltam még olyan étteremben, aminek én voltam a legeslegelső vendége.

2016-09-1110:48 index.hu
ismet-fozdefeszt-van-a-varosligetben

Ismét készpénzmentes a Főzdefeszt: paypassos kártyával vagy fesztiválkártyával lehet majd fizetni a fesztiválon. A letéti díj 500 forint, ezt a végén visszaadják, de azt a 2% levonást nem, amivel a kártyás feltöltés miatt sújtják a sörözőket. Borravaló ...több adásra is lesz lehetőség, ha olyan rendszerben, mint a Szigeten, akkor vigyázzunk: a 0% eléggé el van rejtve a választható opciók között. 

2016-09-0916:50 index.hu
sportpalyava-valtoztatnak-budapestet

2016. október 1-jén rendezi meg először a Főváros és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. a Budapest 2024 támogatásával a  Budapest Urban Games nevű, rendhagyó sportrendezvényt, a szervezők szándéka szerint azért, hogy népszerűsítsék a városi ...több sportolást és támogassák a helyi sportközösségeket.

2016-09-0514:29 index.hu
szaz-eve-amulunk-a-becsi-csodapiacon

Nagy ünnepségsorozattal köszönti Európa egyik leghíresebbe piaca, a Naschmarkt századik születésnapját, - ami kicsit megtévesztő, mert a piac valójában már inkább a négyszázadik születésnapjához közelít. 1916-ban épült meg azonban a piacon végighúzódó ...több pavilonsor a mai formájában, tervezésével az egyik leghíresebb osztrák szecessziós építészt, Otto Wagnert bízták meg. A Naschmarktra mi magyarok sokáig csak ámulni jártunk, és bár ma már nálunk is tök jó piacok vannak, azért még mindig van mit tanulnunk, és még mindig sok olyan áru van itt, amiért a magyar séfek is ide járnak. Legutóbb például Széll Tamás méltatta nekünk a bécsi piacot podcastunkban.

2016-09-0308:45 index.hu

Egy friss brit tanulmány meglehetősen riasztó képet fest le a brit gyerekek testképzavaráról, amivel már egészen fiatalon, három éves korban is lehet találkozni. A felmérésben gyereket, tanárokat és óvónőket kérdeztek arról, hogyan látják magukat a gyerekek, ...több már ami a testalkatukat/súlyukat illeti.

2016-09-0100:00 index.hu

Szombaton rendezik meg a Városligetben az NN Family Runt, ahol kora délutántól egészen estig indulnak majd különböző kategóriákban futamok.

2016-08-3015:49 index.hu
halal-az-osszes-korongra

A videojátékok rengeteg dologra megtanítottak engem, és amiatt legalább ennyi dologról gondolom azt, hogy tök könnyű a való életben kivitelezni őket. Például az új Tomb Raiderek miatt egészen biztos vagyok abban, hogy 80 méterről képes lennék fejbe nyilazni ...több egy háttal álló vallási fanatikust, vagy hogy sörétes puskával gyerekjáték bármit szétlőni, hiszen nagy a szórása, erős, könnyű felhúzni, ráadásul általában a játék első harmadában megkapja az ember.

2016-08-3009:53 index.hu
a-toltott-bundas-kenyer-a-legjobb-dolog-a-felujitott-szell-kalman-teren

Hogy a Széll Kálmán tér felújítása nem volt minden hiba nélkül való, arról mi is többször megemlékeztünk. Tény azonban, hogy valószínűleg jót tesz a környéknek olyan szempontból, hogy eddig eszébe sem jutott senkinek, hogy a téren kiülve iszogasson és ...több eszegessen, de most a környék gasztronómiája is be fog indulni. Ennek egyik első jele volt a Zing Burger is, ami nagy merészen épp a McDonald's mellett nyílt meg.

2016-08-2706:44 index.hu
felultek-a-divatvonatra-zuhannak-a-szakadekba

Nagyon vicces látni a nagyvállalati gondolkodást működés közben. Évekkel ezelőtt Magyarországon is átsöpört a (most már többszörös újraértelmezésen átesett) kézművessör-vihar, megteremtve egy egészséges felvevőpiacot azoknak, akik szeretnek tisztességes, ...több finom, vagy legalábbis érdekes söröket inni. Ezt nem a hasamra csapva mondom, hanem jártam már Főzdefesztekenn: amióta a sörfesztivál elköltözött a belvárosból először a rakpartra, aztán az Andrássy útra, azóta hatalmas tömeg áll sorba olyan, sokáig misztikusnak tartott sörfajtákért, mint az amber ale vagy vagy a barley wine. 

2016-08-2614:22 index.hu
edes-kislanyom-miert-kell-kacsongani

16 éves voltam, enyhén neurotikus, közeledett a tavasz, és reggelente, miközben átvágtunk a Boráros téren, azt mondogattam a mellettem sétáló szőke fiúnak, úton az iskola felé, hogy két év múlva, még jó időben az érettségi előtt lelépek egy vándorcirkusszal, le én.

2016-08-2614:23 index.hu
ot-eve-meg-neked-sem-volt-szakallad-a-magyar-szakallolajgyartok-vilaga

Vannak emberek, akik azért növesztenek szakállat, mert még mindig úgy érzik, hogy '87 óta nem telt el semennyi idő, vannak, akik egy sebet próbálnak álcázni, vannak, akik lusták, vannak, akik túl sok időt szánnak rá, és vagyok én, akinek azért van szőr ...több az arcán, mert máskülönben úgy nézne ki, mint egy tini, aki arccal belefejelt egy tál kelesztett tésztába. (Bizonyíték.) 

2016-08-2415:15 index.hu

Minden férfi életében eljöhet a pillanat, amikor úgy érzi, nagy szüksége lenne arra, hogy kengurutalpakon ugráljon tornadresszes nők között 137 BPM-en hasogató aerobikzenére.

2016-08-2212:50 index.hu
fogfeherites-tiz-nap-feher-pokol

Van az a gyerekvicc, hogy most nincs más dolgod, csak ne gondolj öt percig a jegesmedvére – és hát nyilván az ember ezután másra sem fog gondolni, mint a jegesmedvére. Most el kell képzelni ugyanezt, csak ételekkel, de rengeteg félével, ahol hasonló a ...több feladat: ne gondolj rá, hogy olyat akarsz enni. Ezt a játékot kellett játszanom tíz napig, mert elmentem fogat fehéríteni, és a végére majdnem beleőrültem.

2016-08-2108:33 index.hu
ez-a-kozert-a-legjobb-dolog-ami-a-szigettel-tortenhetett

Azt elég könnyű belátni, hogy a Sziget Fesztivál nagyjából pár éve elért egy fennsíkra, ahol kényelmesen el lehet terpeszkedni, de felfele már nemigen vezet az út, lefele meg már minek menjen, ha egyszer végre nyereséges? Ez a fennsík egy borzasztóan ...több magányos hely, és csak azokat lehet magával vinnie az embernek, akik alapból felkapaszkodtak velük: a hotdogos, a kínai kifőzde, és így tovább. Aztán, ha még görgethetem tovább egy kicsit ezt a béna hasonlatot, helikopterrel megérkeztek a Szigetre azok, akik nem taposták az utat egy évtizeden át. Így lett Costes a VIP-ben, így hozta be a tisztességes hamburgereket a Zing, a halételeket a Nemo Fish & Chips, a vegán kajákat a Napfényes Étterem, és így tovább. Viszont folyamatosan az volt érzés, hogy itt aztán senki nem néz hátra, és már az illúziója sem maradt meg annak, hogy ezen a fesztiválon lehet megfizethetően is élni. Aztán jött az Aldi Magyarország, akik nyitottak egy boltot a Szigeten. Ezen annyira meghökkentünk, hogy megkérdeztük a céget, hogyan is történt ez.

2016-08-1410:47 index.hu
egyen-mar-jot-ha-egyszer-sok-penzt-kolt

A Sziget még mindig egy kaotikus tömegfesztivál, ahol nagyjából meg lehet találni a színpadokat, meg a nagyobb pontokat, és a sűrűn kirakott térképek is segítenek, de még mindig nem mondja meg senki és semmi azt, hogy hol és milyen kaját lehet venni. ...több Jó, Európa egyik legnagyobb fesztiválján sosem volt akkora kulcskérdés enni, meg hát a külföldiek sem éppen azt kutatják, hogy hol lehet mondjuk a legjobb kolbászt vagy szendvicset enni, hanem ár-érték arányban hol adják a legnagyobb pizzát/tarját.

2016-08-1116:45 index.hu
megvan-a-balaton-legjobb-strandetele

Sokat ettünk és teszteltünk, de végül megtaláltuk az év legjobb strandételét. Nem hamburger, nem is rántott sajt, hanem a kecskesajtos Big Mekk.

2016-08-1013:55 index.hu
szell-tamas-elhagyta-az-onyx-ettermet

Széll Tamás otthagyta a Michelin-csillagos Onyx éttermet, írja a 444. "Nincs tüske, sem harag. Elválunk" – erősítette meg az információt. A séf barátnője, a korábban szintén az Onyxban dolgozó Szulló Szabina is távozik.

2016-07-2814:49 index.hu
ezt-a-retket-kostolja-meg

Ötven nyugdíjas kezdte el annak idején kitisztítani Reziben a falu egyik elhagyatott, gazos földterületét, ami azóta a környék legnagyobb közösségi kertjévé nőtte ki magát. Olyannyira, hogy már a legújabb Balaton-környéki éttermeket is ők látják el zöldséggel.

2016-07-2411:51 index.hu
megerkezett-hozzank-is-az-erdelyi-luxusszena

Nem biztos, hogy rögtön kitalálja valaki, hogy étteremben jár, ha Veres Istvánt figyeli a konyhán. Egy dobozból válogatja a harangvirágot, a színes cickafarkot és a fenyőrügyet, miközben háttérben valami zöld lé csöpög át lassan egy hálón - snidlingolaj. ...több De végül minden valamelyik ételbe kerül, és nemcsak díszítésnek, hanem ízesítésnek a válogatott alapanyagok mellé, melyeket Veres lehetőség szerint mind maga gyűjt. Erdélyben természetesen, ugyanis Kézdivásárhelyről származik.

2016-07-2119:18 index.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: