+0 új cikk
Vissza a hírekhez
george-clooney-nagyon-buszke-a-felesege-munkajara

Ez nem jelenti azt, hogy nem aggódik érte, de George Clooney-nak kifejezetten imponál, hogy a felesége, Amal Clooney sikeres ügyvéd. Legutóbb egy jazidi nő ügyét vállalta el, akit az Emberi Jogok Európai Bíróságán véd. A 23 éves Nadia Muradot az ISIS ...több egyik katonai vezetőjének adtak el szexrabszolgának. 

2016-09-1921:03 velvet.hu
igy-oregszenek-a-vilag-legsarmosabb-szineszei

A 15 legismertebb és legjóképűbb férfi színészt nézheti meg, pályájuk kezdetén és most.

2016-07-2316:05 velvet.hu
vegre-lattunk-egy-filmet-a-moziban

A Pénzes cápát visszafogott taps fogadta Cannes-ban, ami teljesen érthető reakció. Jodie Foster negyedik rendezése ugyanis a közepesnél is közepesebb film lett, de legalább igazi film. Nagy hollywoodi stúdió készítette, nagy sztárokkal, de nem valaminek ...több a huszonhatodik folytatása, nem egy újabb franchise, száz százalékban CGI-mentes, és hála a jó égnek nincs benne egyetlen mutáns sem. 2016-ban eljutottam oda, hogy már ennek is örülök, mert ha még egyszer meghallom, hogy Marvel univerzum, lefejelek valakit.

2016-06-0315:26 index.hu
george-clooney-egy-igazi-uriember-el-is-vitte-a-feleseget-egy-romai-randira

Sűrű hétvége volt ez, a vacsora után a pápával találkoztak.

2016-05-3015:55 velvet.hu
pontosan-ugy-nez-ki-george-clooney-a-felesege-mellett-mint-egy-meno-ugyved

Amilyen amúgy Amal Clooney is. Jól állnak egymásnak ez nem kérdés. Még uncsi feketében is. Mámint jó a fekete, csak szigorú, illik ez az ügyvédekhez. A pár éppen Rómában van, egy kongresszuson vesznek részt, amit Ferenc pápa vezet. Sőt, tegnap elmentek ...több vacsorázni is. Na, de amennyire komolyan felöltöztek, olyan jó volt a kedvük.

2016-05-2919:37 velvet.hu
julia-roberts-es-george-clonney-tul-jol-allnak-egymasnak
julia-roberts-az-orranal-fogva-vezeti-george-clooneyt

A Cannes-i Filmfesztivál nem a közönségnek szól: kizárólag akkreditációval lehet bejutni a filmekre, és ezt is nagyon komolyan veszik: időben meg kell érkezni a vetítésre, és ha valaki mégsem nem megy el egy olyan vetítésre, amire jegyet kért és kapott, ...több akkor büntetést (pontlevonást) kap. A filmekre hosszan sorba kell állni, ez alatt ellenőrzik az ember nyakában lógó arcképes, vonalkódos igazolványt, amit le is csippantanak a vetítőterembe belépéskor. Átkutatják a táskákat, és ahogy a repülőterekre, úgy a palotába sem lehet semmilyen folyadékot bevinni, sőt, sajnos a kaját is elveszik belépéskor.

2016-05-1317:04 index.hu
nosztalgiazzunk-julianna-margulies-teves-pasijaival

Hét évad után ezen a héten ért véget a The Good Wife című sorozat (a magyar címe annyira rossz, hogy csak egyszer fogjuk leírni, tessék: A férjem védelmében). Az ügyvédes-nyomozós-drámázós műsor főszereplőjét, Alicia Florrickot Julianna Margulies játszotta, ...több aki ugye azzal lett híres, hogy ő volt Carol Hathaway nővér annak idején a Vészhelyzet első hat évadában.

2016-05-1312:55 velvet.hu
milyen-brangelina-clooney-ek-cannes-csodaparja

Van, hogy elég két szép, boldog ember látványa. Ez most egy ilyen eset

2016-05-1220:19 velvet.hu
mi-tortenik-ha-egy-autoba-ultetjuk-george-clooney-t-julia-robertset-es-gwen-stefanit

James Corden celebekkel autózós, éneklős műsora az egyik legjobb dolog, ami történhetett azóta, hogy Jimmy Fallon bekerült a tévébe.

2016-05-0513:10 velvet.hu
george-clooney-olyan-mint-a-veszhelyzet-csak-egyszer-van-az-eletben

A színész az Esquire magazinnak adott interjújában részletesen beszélt politikáról, a karrierjéről, Bill Murray-ről, a "visszavonulásról", de arról is, hogy egyszer hajnali fél hatkor kosarazott Barack Obamával. Igen, az elnökkel. A mélyinterjú apropója ...több az volt, hogy megint őt rakták a címlapra, amiért ilyen grimaszokat is hajlandó volt vágni.

2016-04-2412:07 velvet.hu

George Clooney jó barátja és egyben üzlettársa Rande Gerber, egy modellből lett sikeres vállalkozó, aki egyébként Cindy Crawford férje. Gerber és Clooney közösen dobtak piacra tequilát Casamigos Tequila néven, és Alsó-Kalifornia legdélebbi pontján, Cabóban ...több egy ikervillát is építtettek, ahova együtt szoktak járni nyaralni. Igen, Rande Gerber, Cindy Crawford, Amal Clooney és George Clooney négyesban nyaralgat Cabóban. Ezt a villát, amiről egyébként a fenti képet Rande Gerber posztolta, Clooneyék nemrég eladták - írja a TMZ. Na, nem kell arra gondolni, hogy megromlott volna a viszony, vagy ilyesmi. Csupán arról van szó, hogy szeretnének egy még sokkal nagyobb, még fényűzőbb házpárost építtetni. A villákért állítólag 100 millió dollárt (kb. 27 milliárd forint) kaptak.

2016-04-1616:35 velvet.hu
kapaszkodjon-szerelemhez-hasonlit-a-ferfibaratsag

Joey és Chandler a Jóbarátokból, Ben Affleck és Matt Damon, Brad Pitt és George Clooney – közismert férfipárosok, akik a filmekben és a valóságban is elválaszthatatlan barátok. Nemcsak egymás hétköznapi problémáit segítenek megoldani, hanem – a Stanfordi ...több Egyetem tanulmánya szerint – kapcsolatuk rendkívül jó hatással van az egészségi állapotukra is.

2016-03-0522:00 www.borsonline.hu
amy-adamst-is-szadizta-az-amerikai-botrany-rendezoje

David O. Russellrõl, a Napos oldal és az Amerikai botrány ötszörös Oscar-jelölt rendezõjérõl eddig is tudtuk, hogy hajlamos hisztérikusan viselkedni a forgatásokon. Az 1999-es Sivatagi cápák alatt lefejelte és fojtogatni kezdte George Clooney-t, miután ...több a színész egy statiszta védelmére kelt, akit nemes egyszerûséggel felrúgott a rendezõ. Többet nem dolgoztak együtt, és Clooney még öt évvel késõbb is azt nyilatkozta Russell-lel kapcsolatban, hogy "ha a közelembe jön, azonnal pofán vágom".

2016-03-0415:51 www.origo.hu
george-clooney-nyugdijba-megy-ugy-erzi-megoregedett

A 54 éves sztár szerint senki sem kíváncsi egy vásznon megöregedő színészre.

2016-03-0412:21 hvg.hu
george-clooney-most-epp-nyugdijba-akar-vonulni

Ami nála ugye azt jelenti, hogy örökre felhagyna a színészkedéssel. (Jó, rosszindulatú vélemények szerint ezt már évtizedekkel ezelőtt elkezdte.)

2016-03-0319:21 velvet.hu
sajat-kepukbe-rohognek-a-coen-testverek

Újra Hollywood kulisszái mögött játszódó filmmel jelentkeztek a különleges humoruk és csavaros történeteik miatt nagy becsben tartott Coen-fivérek. Az idióta színészt alakító George Clooney illetve a filmstúdiót szinte egy személyben összetartó főszereplőt ...több játszó Josh Brolin sem okoz csalódást, de a beharangozott sztárparádé inkább csak átverés volt a plakátokon. Az Ave, Cézár talán lehetett volna merészebb, mert olykor fájóan lapos a humora, de a legjobb pillanataiban azért megcsillantja, miért is tartjuk az egyik legjobb író-rendező párosnak Coenéket. A túlzásokig kigúnyolják a filmkészítést - pont ezzel tisztelegve egy letűnt mozikorszak előtt.

2016-02-2721:37 hvg.hu
tok-mindegy-hogy-mi-a-film-zabalni-fogjak-kritika-az-ave-cezar-cimu-uj-coen-filmrol

Minden filmkészítő géniusz karrierjében eljön az a pont, amikor valami lazát akar rendezni. Valami olyasmit, ami könnyen fogyasztható, egy, az életművükben nem jártas nézőnek is értelmezhető, de ami még mindig tartalmazza az egyéni látásmódjukat, és azt, ...több ahogy az életről gondolkodnak. David Lynchnek ilyen a Straight Story, amiben egy szem gonosz szellem, szexuális deviancia, vagy erőszak nem volt. Wes Andersonnak ott van A fantasztikus Róka úr, ami valószínűleg a modern kor egyik legmívesebb gyerekfilmje, de nincsen benne sem a Holdfény királyság melankólia, sem a Grand Budapest Hotel antifasiszta mondanivalója. Még Joss Whedon is két Bosszúállók-film között megcsinált egy Shakespeare-adaptációt, a Sok hűhő semmiérttel kicsit kiürítette az agyát, mielőtt teletömte megint szuperhős-mitológiával.

2016-02-2614:24 index.hu
csak-a-debil-szineszektol-mentsen-meg-az-isten

A Coen testvérek egyedülálló státuszt vívtak ki maguknak az amerikai stúdiórendszerben: akkor és olyan filmet rendezhetnek, amikor és amilyet csak akarnak, és teljességgel kiszámíthatatlan, milyen hangulatú vagy mûfajú filmmel rukkolnak elõ. Az Ave, Cézár! ...több a vígjátékaik sorát gyarapítja, és a hollywoodi filmgyártás aranykorának kulisszái mögé vezet, egyszerre gúnyolva és éltetve a mozi teremtõ erejét. Teszi mindezt sztárparádéval: George Clooney ismét meghibban, Scarlett Johansson mesebeli sellõ, Channing Tatum újra táncra perdül.

2016-02-2413:51 www.origo.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: