+0 új cikk
Vissza a hírekhez
elokerult-az-eltunt-magyar-kutato-holtteste-dagesztanban

Megtalálták annak a fiatal magyar biológusnak a holttestét, aki fél évvel ezelőtt tűnt el az oroszországi Degesztánban. A 27 éves Török Pétert március 5-én látták utoljára ismerősei Mahacskalában.

2016-09-1914:43 index.hu

A Szövetségi Biztonsági Szolgálatra, azaz az FSZB-re alapozva belbiztonsági minisztériumot hoznak létre Oroszországba, ebbe olvasztják majd bele z orosz kormányzat tagjainak, objektumainak és kommunikációs csatornáinak védelméért felelős Szövetségi Őrszolgálatot ...több (FSZO), valamint a Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SZVR) is - írta a Kommerszant című napilap. A lap szerint mindezt majd a 2018-as elnökválasztás után csinálják meg.

2016-09-1909:35 index.hu

A kormányzó Egységes Oroszország párt a szavazatok 51 százalékát szerezte meg a vasárnap megtartott oroszországi parlamenti választáson a voksok egynegyedének összesítése alapján.

2016-09-1905:42 index.hu
rutingyozelemre-keszul-putyibn-partja

Rosszabbul teljesitettek az orosz választók, mint öt éve - a vasárnapi parlamenti és helyhatósági választáson alacsonyabb volt a részvétel, mint 2011-ben. Akkor az Egységes Oroszország (JeR) párt győzelmét tüntetési sorozatok kisérték, választási csalást ...több sejtve Vlagyimir Putyin pártjának győzelme - vagy legalábbis annak mértéke - mögött. (Igaz, az addigi kétharmados többséget a kormánypárt akkor elvesztette.)

2016-09-1818:06 index.hu
melyponton-az-amerikai-orosz-viszony-a-teves-sziriai-bombazas-utan

Legalább 62 szíriai katona halt meg az amerikai légicsapásban Deir al-Zournál szombaton, amikor az amerikaiak az Aszad kormányzata iránt hűséges állami hadsereg alakulatait vette célba az Iszlám Állam helyett. A tragikus tévedést az Egyesült Államok már ...több hivatalosan is elismerte, és azt hangsúlyozzák, hogy a bombázást azonnal beszüntették, amikor az oroszok közölték velük, hogy rossz célpontot választottak.

2016-09-1813:50 index.hu

Az új lengyel vizsgálóbizottság szerint meghamisították az adatokat a 2010-es szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség korábbi vizsgálatai alatt. Idén februárban a Jog és Igazságosság (PiS) párti kormány állított fel egy új bizottságot, hogy vizsgálják ...több ki a gép lezuhanását, ami 97 utas, köztük Lech Kaczyński lengyel elnök halálával járt.

2016-09-1523:49 index.hu
putyin-ujabb-megbizhato-emberet-menesztette

Egy otrombán kezelt plágiumügy lett az oka annak, hogy Vlagyimir Markint a tervezettnél előbb menesztették a Nyomozati Bizottság (SZK) szóvivői posztjáról

2016-09-1414:46 index.hu
svedorszag-az-oroszok-miatt-noveli-katonai-jelenletet-a-balti-tengeren

A svéd kormány úgy döntött, hogy állandósítja katonai jelenlétét az országhoz tartozó Gotland nevű balti tengeri szigeten. A lépést azzal indokolják, hogy Oroszország egyre több katonai műveletet hajt végre a térségben és a világban. A védelmi minisztérium ...több közölte, Svédország jelenleg nincs veszélyben, középtávon sem fenyegeti támadás, de a világban zajló történések sürgették a lépést, írja a Dagens Nyheter svéd lap.

2016-09-1409:46 index.hu

A Kommerszant orosz napilap egy, a vizsgálatra rálátással rendelkező személyre hivatkozva azt írja, hogy a tavaly október 31-én lezuhant Kogalymavia orosz légitársaság gépét ért tragédiát az okozhatta, hogy pokolgépet rejtettek el a gép farokrészében.

2016-09-1314:33 index.hu

Belső ellenőrzést rendelt el Vlagyimir Kolokolcev orosz belügyminiszter kedden az általa irányított tárca korrupcióellenes főosztályán, miután annak egyik vezetőjénél több 120 millió dollárt és 2 millió eurót (majdnem 34 milliárd forint) foglaltak le a hétvégén

2016-09-1312:58 index.hu

A Piac- és Közvélemény-kutatók Egyesülete (OIROM), amely tagjai között tudhatja az állami Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központot (VCIOM) és a belőle kivált, főleg az elnöki hivatalnak dolgozó Közvélemény Alapot (FOM) is, rámutatott arra, hogy ...több a megbélyegzés az egész szociológus szakmát sújtja.

2016-09-1222:46 index.hu

Hosszas tárgylások után John Kerry amerikai, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Genfben bejelentették, hogy megállapodtak egy többlépcsős szíriai fegyverszünetről és rendezési tervről, írja a Washington Post. 

2016-09-1000:16 index.hu
a-wikileaks-ugy-szivarogtat-ahogy-az-oroszok-akarjak

A WikiLeaks visszautasítja az oroszbarátságról szóló vádakat, amelyek nem sokkal azután kerültek elő, hogy a portál súlyos zavart okozott az elnökválasztási kampány közepén lévő Demokrata Pártnak és az elnökjelölt Hillary Clintonnak azzal, hogy nyilvánosságra ...több hozta a pártvezetés levelezését, amelyből kiderült: a pártvezetést jelentő Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) az előválasztásokon az egyenlő feltételek biztosítása helyett inkább Clintont részesítette előnyben Bernie Sandersszel szemben.

2016-09-0919:44 index.hu

Egy hónap után engedték ki a pszichiátriáról Ilmi Umerov tatár vezetőt, akinek emberi jogi szervezetek szerint azért kellett alávetnie magát a kezelésnek, mert politikai kérdésekben a hatalomtól eltérően gondolkodik.

2016-09-0805:22 index.hu

Nagy valószínűséggel egy ipari baleset miatt lett vérvörös az észak-oroszországi Daldi folyó vize. A gyanú szerint egy norilszki nikkelüzem a felelős, innen szivároghattak ki vegyszerek egy törött csövön keresztül. Vannak, akik szerint vörösiszap is került a folyóba.

2016-09-0805:11 index.hu

146 természetes újabb hat hónapig nem utazhat be az Európai Unióba. Rajtuk kívül még 37 cég továbbra sem folytathatja gazdasági tevékenységét az unióban, vagyonuk továbbra is zár alatt marad miután szerdán az Európai Unió meghosszabbította a rájuk kivetett ...több szankciókat. Az orosz és oroszbarát üzletembereket azután büntették meg, hogy 2014-ben Ukrajna területi épségét Oroszország megsértette, amikor annektálta a Krím-félszigetet.

2016-09-0715:51 index.hu

Ismeretlen tettesek felgyújtották vasárnap este az országos sugárzású, oroszbarátnak tartott ukrán Inter televízió egyik épületét Kijevben, a hírek szerint öt embert kellett füstmérgezés miatt kórházba szállítani, egy stúdióhelyiség pedig kiégett a tűzben, írja az MTI.

2016-09-0510:05 index.hu

Pak Gun Hje dél-koreai elnök arra kérte a nagyhatalmakat a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon szombaton, hogy gyakoroljanak nyomást Észak-Koreára nukleáris programjának feladása érdekében. Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont azt mondta, hogy a nemzetközi ...több közösségnek el kell kerülnie minden olyan lépést, amely tovább növelné a feszültséget Phenjannal - írja az MTI.

2016-09-0310:50 index.hu

Nem az orosz kormány áll az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottsága szerverének feltörése mögött, aminek következtében napvilágra került több tízezer elektronikus levél - jelentette ki a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon tartózkodó Vlagyimir ...több Putyin a Bloombergnek adott interjújában.  Azokra a feltételezésekre reagált, amik szerint Oroszország áll amögött, hogy a Wikileaks július közepén a Demokrata Párt szerveréből ellopott több ezer levelet hozott nyilvánosságra. A dokumentumok szerint a párt akadályozta Bernie Sanders kampányát, hogy Hillary Clinton lehessen a demokraták elnökjelöltje.

2016-09-0213:19 index.hu

Oroszország és a Nyugat kapcsolatáról beszélt  Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO). A legfontosabb kijelentése az, hogy Oroszország  kizárólag az egyenjogúság alapján kész felújítani ...több a normális, teljes körű kapcsolatokat az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal.

2016-09-0120:06 index.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: