+0 új cikk
Vissza a hírekhez

Agyonlőtték a Moszkva melletti Gorki-2 településen hétfő este Jevgenyij Zsilint, aki 2013 és 2014 fordulóján az ukrán "Euromajdan" mozgalommal szemben álló harkivi Oplot szervezet vezetője volt.

2016-09-1922:15 index.hu

Szerdán egy orosz harci repülőgép befogott egy amerikai felderítőgépet, az orosz partokhoz közel - írja az MTI.Washingtonban azt állítják, hogy egy Szu-27 típusú vadászgép egy alkalommal három méternyire megközelítette az amerikai haditengerészet P-8-as ...több felderítő repülőgépét. Többször is közel került hozzá, de csak ebben egy esetben vált a helyzet veszélyessé. Az orosz szerint viszont az amerikai kémrepülőgép kikapcsolt automatikus azonosító berendezéssel (transzponder) közeledett az orosz határhoz. Orosz repülőgépek közelről vizuálisan azonosították, és leolvasták a regisztrációs számát. Az amerikai kémrepülő ezután hirtelen fordulatot tett, és eltávolodott az orosz határtól.

2016-09-0720:36 index.hu

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén, írja az MTI. A barátai fel akarták köszönteni a születésnapján, ezért mentek át hozzá, és így bukkantak a holttestre, lőtt sebbel a fején.

2016-08-2810:37 index.hu

Vlagyimir Putyin újabb váratlan harckészültség-ellenőrzést rendelt el az orosz fegyveres erőknél, írja az MTI.

2016-08-2515:47 index.hu
wto-jogtalanul-tiltottak-ki-az-europai-disznot-az-oroszok

Oroszország jogtalanul tiltotta ki az Európai Unióból származó sertéshúst - írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium a WTO aktuális döntésére hivatkozva. Az oroszoknak hatvan napjuk van fellebbezni a Kereskedelmi Világszervezet ítélete ellen. 

2016-08-2515:35 index.hu

Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 31-én Antalyába utazik, hogy ott a török-orosz barátságos labdarúgó mérkőzés alkalmából találkozzon Recep Tayyip Erdogan török államfővel, legalábbis így értesült a török sajtó, amelyet az MTI szemléz.

2016-08-2416:32 index.hu

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön jóváhagyta a jogvédők által bírált terrorelhárítási törvénymódosítás-csomagot, írja az MTI. Három dolog fog változni:

2016-07-0715:16 index.hu

 A bűnügyi nyomozás lezárultával bebizonyosodott, hogy gyilkosai nem azért ölték meg Borisz Nyemcovot, mert az orosz ellenzéki vezető kiállt a Mohamed prófétát karikatúrán ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap mellett – jelentette ki hétfőn ...több Vlagyimir Markin, az orosz Nyomozó Bizottság (SzKR) szóvivője.

2016-06-2020:46 index.hu
az-orosz-vadaszgepflotta-fele-mehet-a-kukaba

Csütörtökön gyakorlatozott az orosz légierő Moszkva közelében, amikor az egyik Szukoj Szu-27 típusú vadászgép lezuhant, a pilóta nem élte túl a balesetet.  Az orosz vadászgépflotta felét adó géptípust azonnal leállították, írja a Vice.

2016-06-1016:49 index.hu
muholdrombolo-raketat-fejlesztett-oroszorszag

Miután tavaly ősszel már kiszivárgott, de nem erősítették meg, most viszont az amerikai Védelmi Minisztérium számolt be róla, hogy Oroszország sikeresen tesztelte a fejlesztés alatt álló Nudol műholdromboló (ASAT) rakétáját – írja a Business Insider.

2016-05-3007:42 index.hu

Egy kibertámadás miatt fel kellett függeszteni az orosz liberális Demokratikus Koalíció vasárnapi online előválasztását, hackerek ugyanis feltörték a választói adatbázist és nyilvánosságra hozták az előválasztáson résztvevők  email címét telefonszámát, ...több IP-címét és jelszavait - írja az MTI.

2016-05-2917:16 index.hu
kiakadtak-az-oroszok-obamas-jegkremjetol

Egy orosz jégkrémgyártó cég Moszkva és Washington fagyos viszonyán próbál meg kaszálni - írta a Reuters. Az Obamka (kicsi Obama) nevű, csokival borított jégkrém csomagolásán egy afrikai kisfiú mosolyog, fülében karikával.

2016-05-0917:49 index.hu

Csütörtökön a kormány ajánlásával ellenkezően az oroszok elleni gazdasági szankciók feloldását szavazta meg a francia parlament alsóháza, írja a Reuters. 

2016-04-2812:05 index.hu
oroszorszag-mag-nem-birna-ki-az-ennel-olcsobb-olajat

Fenntarthatatlan lenne az orosz olajipari vállalatoknak, ha hordónként 20 dollárra esne az olaj árfolyama - ezt mondta csütörtökön Alekszej Tekszler orosz energiaügyi miniszterhelyettes.

2016-01-2907:30 index.hu
oroszorszag-tuszejtes-veszelyere-figyelmeztette-torokorszagba-utazokat

Fennáll a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam dzsihadistái elrabolják az orosz turistákat, erre figyelmeztette szerdán az utazókat a moszkvai idegenforgalmi hivatal.

2016-01-2715:43 index.hu

A lengyelországi kézilabda Európa-bajnokságon a Magyarországgal egy középcsoportban szereplő Németország és Oroszország vasárnap játszott egymással.

2016-01-2514:03 index.hu

Jelentősen csökkenti az orosz költségvetés bevételét az alacsony olajár. Anton Szilujanov pénzügyminiszter szerint a jelenlegi olajárakon számolva a költségvetés bevétele 3 ezer milliárd rubellel (11,15 ezer milliárd forinttal) marad el a tervezettől – írja az MTI.

2016-01-1711:39 index.hu
egyre-inkabb-brusszel-kezeben-a-gazellatasunk-jovoje

Egy német gázvezeték miatt megy az EU-n belüli tusakodás, és mi a vesztésre álló oldalon vagyunk. Minden fronton a brüsszeli bürokratákban kell bízni.

2015-12-2115:50 index.hu

Pénteken éledezni kezdett az áramszolgáltatás a tavaly Ukrajnától Oroszországhoz csatolt Krím-félszigeten. A kétmilliós lakosú Krím a dél-orosz Krasznodari határterületről kap áramot, első körben 22 megawattot ˜– írja az RIA orosz hírügynökség alapján az Economic Times.

2015-11-2710:09 index.hu

Legolvasottabb hírek: