+0 új cikk
Vissza a hírekhez
amnesty-75-ezer-menekult-ragadt-a-sziriai-jordaniai-hataron

Nagyjából 75 ezer menekült vesztegel hetek óta embertelen körülmények között a szíriai-jordániai határon - hívta fel a figyelmet az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

2016-09-1511:07 index.hu

A Blikk nemrég írta meg, hogy egy Szíriában élő magyar nő nem tud, hiába akar hazamenekülni a háború sújtotta országból. Mónika Magyarországon megismert szíriai férjével, Mannal költözött Hamába 16 évvel ezelőtt. A taxizásból élő férje három évvel ezelőtt ...több börtönbe került, mert összeütközött egy magas rangú katona autójával, és össze is szólalkozott vele. Mónikának és Mannak három gyermeke született, kettő még Magyarországon látta meg a napvilágot, a harmadik Szíriában. A háborús pusztítások elől a család Magyarországra szeretne jutni, ez azonban nem lehetséges. Magyar útleveleik lejártak, szír papírokhoz csak menekülttáborban juthatnának.

2016-09-0605:28 index.hu

Sziámi ikreknek adott életet egy szír nő júliusban a háború sújtotta Douma városában - írja a BBC. A két újszülött, Nawras és Moaz a mellkasuknál vannak összenőve, a szülés után az orvosok jelezték a WHO-nak, hogy csak akkor maradhatnak életben, ha megoperálják ...több őket. A napokban végül sikerült őket az anyjukkal együtt egy még működő, Damaszkusz melletti gyerekkórházba szállítani.  

2016-08-1310:14 index.hu
lelottek-egy-orosz-helikoptert-sziriaban

Egy Mi-8 típusú helikoptert lőttek le a szíriai Idlib tartományban - közölte az Interfax hírügynökséggel az orosz védelmi miniszter.

2016-08-0111:11 index.hu

Brutális videót tett közzé az interneten egy szíriai lázadó csoport. A BBC tudósítása szerint a felvételen öt szíriai lázadó fog körbe egy láthatóan rémült fiút, akiről a lázadók azt állítják, hogy egy kormánybarát palesztin harcos.

2016-07-1918:27 index.hu

Légitámadás érte hétfő este a lázadók kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb várost, több civil meghalt - jelentették különböző szervezetek.

2016-05-3105:17 index.hu
a-tinedzser-aki-vegigfotozta-a-sziriai-haborut

A közel 40 milliós kurd nép a világ legnagyobb anyaország nélküli nemzetisége. A 21 éves Furkan Temir fényképei olyanok, mintha a népcsoport háborús megpróbáltatásairól szólnának, pedig leginkább azt örökítette meg, hogy mi vár azokra, akik a négy éve ...több tartó szíriai háború elől menekültek el. Számukra a háború nem ér véget a békés területeken, helyette a török-kurd ellentétet vehetik a nyakukba. Temir képei még azelőtt készültek, hogy az Európai Unió és a török megállapodtak a menekültek visszatartásáról, akkor, amikor az ország még szabad átjáró volt Európa felé. A fiatal férfi fotóin főszerepet kapnak a gyerekek, akik nélkül Szíriára a lassú kivérzés vár, a haláltusa pedig már akkor elkezdődött, amikor 1,5 millió fiatalkorú elhagyta az országot.

2016-05-2522:04 index.hu
tomegsirt-talaltak-palmuraban

A szíriai kormányhadsereg tömegsírra bukkant Palmürában az Iszlám Államtól visszafoglalt területen, írja az MTI katonai forrásra hivatkozva. A kormányerők orosz légi támogatással a múlt vasárnap szorították vissza az Iszlám Állam fegyvereseit.

2016-04-0306:53 index.hu
tobb-ezren-halhattak-ehen-sziriaban

Több ezren halhattak éhen az ostromgyûrûkbe zárt városokban Szíriában - jelentette ki Zaid el-Husszein, az ENSZ emberjogi fõbiztosa. 

2016-02-2910:53 www.origo.hu
ideiglenesen-tuzszunetet-kotottek-sziriaban

Az orosz és amerikai külügyminiszter Jordániában jelentette be a megállapodást, amelyet hamarosan Puytin és Obama véglegesíthet.

2016-02-2114:05 hvg.hu

Legkevesebb 46-an meghaltak és több mint százan megsebesültek vasárnap egy kettős pokolgépes merényletben a közép-szíriai Homsz tartományi székhelyen.

2016-02-2110:53 hvg.hu
civilek-bombazasaval-vadoljak-oroszorszagot-15

Két külügyminiszter is azt mondta a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián, hogy Oroszország szíriai bombázásainak civilek is áldozatul esnek. Oroszország viszont tagadja ezt, és szerinte a vádlóknak sincsenek bizonyítékaik.

2016-02-1322:16 www.origo.hu

A Világbank megbecsülte, hogy eddig mekkora kárt okozhatott a szíriai polgárháború Szíria környékén. Nem vettek bele túl sok mindent, csak az ehhez köthető gazdasági visszaeséseket nézték a környező öt országban. Így jött ki 35 millió dollár (nagyjából ...több 9700 milliárd forint) kár az MTI szerint. 

2016-02-0510:33 index.hu
tuzerseggel-tamadta-az-iszlam-allamot-torokorszag

Törökország az isztambuli merénylet megtorlásaként tüzérségi csapásokat mért az Iszlám Állam nevû terrorszervezet iraki és szíriai állásaira. A támadásban 200 iszlamista fegyveres halt meg - jelentette be csütörtökön Ankarában a török kormányfõ.

2016-01-1417:08 www.origo.hu
sziriai-menekultnek-kuldott-meghivot-obama-felesege

Egy rákbeteg szíriai menekült tudós is részt vesz Obama évértékelõ beszédén. A férfi egy rakétatámadásban vesztette el feleségét és egyik lányát. A 20 vendég között veterán katonák is lesznek, de a San Bernardino-i terrortámadás egyik áldozatának rokona ...több is személyesen hallgatja majd az elnök beszédét.

2016-01-1023:18 www.origo.hu

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint idén 55 219-en haltak meg, ebből 13 249 civil, köztük 2574 gyerek. Öt éve tart a háború, összesen 260 758 halálos áldozat volt, ebből 76 ezer volt a civil.

2015-12-3116:45 index.hu
nemetorszagbol-torokorszagba-mennek-a-nato-awacs-gepei

A NATO átmenetileg Németországból Törökországba telepít AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket, hogy erősítse a polgárháború sújtotta Szíriával szomszédos Törökország légterének biztonságát.

2015-12-2720:32 hvg.hu

A szíriai kormány kész részt venni a jövő év január végére tervezett, az ötödik éve háború sújtotta közel-keleti országról szóló genfi béketárgyalásokon, és reméli, hogy az ellenzékkel való tanácskozás hozzájárul egy szíriai nemzeti egységkormány megalakulásához ...több - közölte Valíd Moallem szíriai külügyminiszter a Vang Ji kínai kollégájával való csütörtöki találkozója után tartott sajtótájékoztatón Pekingben.

2015-12-2410:52 hvg.hu

Oroszország még távolról sem merítette ki minden lehetõségét Szíriában - mondta Vlagyimir Putyin. Oroszország elnöke arról beszélt, hogy a hadseregnek "vannak további eszközei", és szükség esetén ezeket is fel fogja használni.

2015-12-1921:52 www.origo.hu
szavazas-utan-bombazni-kezdtek-a-britek

Négy brit Tornado típusú harci repülõgép szállt fel a brit királyi légierõ (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, és végrehajtották az elsõ légicsapásokat az Iszlám Állam nevû dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai ellen. Korábban a londoni ...több alsóház jelentõs többséggel jóváhagyta a szíriai hadmûveletekbe való becsatlakozást. A brit gépek eddig csak Irakban bombázhatták az Iszlám Államot.

2015-12-0307:40 www.origo.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: