+0 új cikk
Vissza a hírekhez

A Blikk nemrég írta meg, hogy egy Szíriában élő magyar nő nem tud, hiába akar hazamenekülni a háború sújtotta országból. Mónika Magyarországon megismert szíriai férjével, Mannal költözött Hamába 16 évvel ezelőtt. A taxizásból élő férje három évvel ezelőtt ...több börtönbe került, mert összeütközött egy magas rangú katona autójával, és össze is szólalkozott vele. Mónikának és Mannak három gyermeke született, kettő még Magyarországon látta meg a napvilágot, a harmadik Szíriában. A háborús pusztítások elől a család Magyarországra szeretne jutni, ez azonban nem lehetséges. Magyar útleveleik lejártak, szír papírokhoz csak menekülttáborban juthatnának.

2016-09-0605:28 index.hu

Nem mondhatjuk, hogy túlságosan segítőkész a magyar külügy azzal 2000 óta Szíriában élő magyar asszonnyal, aki – a Blikk sztorija szerint – nem tud, hiába akar hazamenekülni a háború sújtotta országból.

2016-09-0208:03 index.hu

Nem mondhatjuk, hogy túlságosan segítőkész a magyar külügy azzal 2000 óta Szíriában élő magyar asszonnyal, aki – a Blikk sztorija szerint – nem tud, hiába akar hazamenekülni a háború sújtotta országból.

2016-09-0208:03 index.hu
a-tinedzser-aki-vegigfotozta-a-sziriai-haborut

A közel 40 milliós kurd nép a világ legnagyobb anyaország nélküli nemzetisége. A 21 éves Furkan Temir fényképei olyanok, mintha a népcsoport háborús megpróbáltatásairól szólnának, pedig leginkább azt örökítette meg, hogy mi vár azokra, akik a négy éve ...több tartó szíriai háború elől menekültek el. Számukra a háború nem ér véget a békés területeken, helyette a török-kurd ellentétet vehetik a nyakukba. Temir képei még azelőtt készültek, hogy az Európai Unió és a török megállapodtak a menekültek visszatartásáról, akkor, amikor az ország még szabad átjáró volt Európa felé. A fiatal férfi fotóin főszerepet kapnak a gyerekek, akik nélkül Szíriára a lassú kivérzés vár, a haláltusa pedig már akkor elkezdődött, amikor 1,5 millió fiatalkorú elhagyta az országot.

2016-05-2522:04 index.hu
ujraindult-a-sziriai-polgarhaboru

 53 napig sikerült úgy-ahogy betartani a szíriai tűzszünetet, hétfőn azonban a legnagyobb ellenzéki csoportok bejelentették, hogy a kormányoldal állandó atrocitásaira válaszul újra felállítják közös műveleti központjaikat, és újrakezdik a harcot. Az utolsó ...több csepp a pohárban valószínűleg a legnagyobb szíriai város, Aleppó egyik lakónegyedének bombázása lehetett.

2016-04-1807:46 index.hu
palmura-halal-es-pusztitas-utan-itt-az-elet

Visszatértek az első lakók Palmürába, abba a városba, amely az Iszlám Állam barbár pusztításának szimbóluma is lehetne.

2016-04-0918:45 hvg.hu
orulet-sziriaban-tenyleg-kitort-a-beke

Persze, persze, a legkevésbé szexi hír a béke, de óvatosan és mértékkel azért ön is elkezdhetne örülni: Szíriában már több mint egy hónapja 90 százalékkal mérséklődtek a harcok, az országból elkezdték kiseprűzni az Iszlám Államot, helyette viszont érkeznek ...több a segélyszállítmányok. De miért állt le hirtelen az öt éve dúló polgárháború? És ez már a béke kezdete, vagy csak egy nagy levegővétel a háború új szakasza előtt? Megvizsgáljuk a XXI. század legvéresebb konfliktusának váratlan fordulatát.

2016-04-0413:22 index.hu
sziria-valasztasi-bojkottra-szolit-fel-a-legnagyobb-ellenzeki-szervezet

Tűzszünetről sem igazán lehet beszélni, de most a legnagyobb ellenzéki erő is az április választás bojkottjára szólított fel.

2016-03-1018:45 hvg.hu

Legkevesebb 13 ember meghalt, és 40 megsérült, amikor "terroristák" gránátokkal és rakétákkal támadták meg az észak-szíriai Aleppó városának jobbára kurdok lakta részén egy piacot - közölte a szíriai állami média. A tévécsatorna szerint a gránátokat a ...több város felkelõk kezén lévõ részébõl lõtték ki.

2016-03-0619:15 www.origo.hu
nato-foparancsnok-moszkva-fegyverkent-hasznalja-a-menekulteket

Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására - jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erõkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erõinek fõparancsnoka.

2016-03-0207:47 www.origo.hu
milliokert-gyogyitanak-szir-harcosokat-izraelben

„Székesfehérvár. Csak ennyit tudok magyarul. De ezt is csak azért, mert elég furcsán nézett ki ahhoz, hogy megjegyezzem.” És ezt egy Vlagyivosztokban született, Beloruszból Izraelbe települt fõorvostól halljuk. Aki a szír háborúban megcsonkult sérülteket ...több lát el. Pont annyira szürreális, mint amennyire annak hangzik.

2016-02-2414:56 www.origo.hu
sziria-elnoke-visszavarja-a-menekulteket

Több mint 80 ország támogatja valamilyen módon a terrorista csoportokat Szíriában – mondta a közel-keleti ország elnöke, Bassár el-Aszad az El País címû spanyol napilapnak adott interjújában.

2016-02-2115:37 www.origo.hu
tuzszunetre-is-keszek-a-szir-felkelok

Ha Oroszország leállítja a bombázásokat, az ellenzéki erõk is készek a tûzszünetre. Vlagyimir Putyin elnök szóvivõje szerint a terorristákat továbbra is támadják majd. Az Iszlám Államot az ellenzék is kihagyná a tûzszünetbõl, de egy másik terrorszervezettel ...több már nem ilyen szigorúak.

2016-02-2017:59 www.origo.hu
tuzszunet-sziriaban

A szíriai ellenzéki csoportok két-három hétig tartó tűzszünetben állapodtak meg azzal a feltétellel, hogy Oroszország leállítja a szíriai légi hadjáratát - közölte szombaton a Reuters brit hírügynökség a genfi béketárgyalásokhoz közel álló forrásra hivatkozva.

2016-02-2014:57 hvg.hu
civilek-bombazasaval-vadoljak-oroszorszagot-15

Két külügyminiszter is azt mondta a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián, hogy Oroszország szíriai bombázásainak civilek is áldozatul esnek. Oroszország viszont tagadja ezt, és szerinte a vádlóknak sincsenek bizonyítékaik.

2016-02-1322:16 www.origo.hu
az-egyik-fel-hianyzott-a-sziriai-beketargyalasrol

A szíriai ellenzék képviselõi nem mentek el Svájcba, a genfi béketárgyalások elsõ napjára, de állítólag vasárnap már ott lesznek. Az volt a feltételük, hogy a kormányerõk állítsa le a civilek bombázását, és a települések ostromát. Egy arab hírtelevízió ...több információi szerint az ellenzék fõ ereje azután csatlakozik a megbeszélésekhez, hogy garanciákat kapott fõ követeléseinek teljesítésére. 

2016-01-2923:26 www.origo.hu
eljohet-a-kurdok-hajnala

Gerillaháborút vívnak egy NATO-tagállam ellen, de közben az Iszlám Állam legyőzését is tőlük várja a világ. Az USA bármikor kész bombaszőnyeget teríteni a lábuk elé, de Putyin is óvó karjaiba venné őket. A négy országba szétszórt, harmincmilliós kurd ...több nemzet a legsötétebb ló a Közel-Kelet sötét lovakkal teli politikájában.

2016-01-2717:44 index.hu
tuzerseggel-tamadta-az-iszlam-allamot-torokorszag

Törökország az isztambuli merénylet megtorlásaként tüzérségi csapásokat mért az Iszlám Állam nevû terrorszervezet iraki és szíriai állásaira. A támadásban 200 iszlamista fegyveres halt meg - jelentette be csütörtökön Ankarában a török kormányfõ.

2016-01-1417:08 www.origo.hu
lassan-erkezik-a-segely-a-kieheztetett-szir-varoshoz

Megérkezett a humanitárius segélyszállítmány a szíriai kormányerõk által ostrom alatt tartott Madaja városának határához, de a körbevett településre még nem jutottak be a teherautók. Több tízezer éhezõ várja az élelmiszert.

2016-01-1115:53 www.origo.hu
nemetorszagbol-torokorszagba-mennek-a-nato-awacs-gepei

A NATO átmenetileg Németországból Törökországba telepít AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket, hogy erősítse a polgárháború sújtotta Szíriával szomszédos Törökország légterének biztonságát.

2015-12-2720:32 hvg.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: