+0 új cikk
Vissza a hírekhez
ma-szuletesnapos-a-vilag-legregibb-koztarsasaga

A hagyomány szerint 1715 éve, 301. szeptember 3-án jött létre San Marino államocskája, amely jelenleg a világ ötödik legkisebb országa a maga mindössze 61 négyzetkilométeres területével. A legenda alapján a már kezdetektől köztársaságként működő államot ...több egy Dalmáciából, Rab szigetéről Itália területére érkező kőfaragó, Marinus alapította. A keresztény Marinus római üldöztetése elől menekült San Marino hét hegye közül a legmagasabbikra, a Titanóra, ahol remeteként élt, és hamarosan kis közösség gyűlt köré.

2016-09-0307:32 index.hu
mi-koze-napoleonnak-a-villanyi-borhoz

Köztudomású, hogy Napóleon 1810-ben elvette feleségül Mária Lujza osztrák főhercegnőt, II. Ferenc császár legidősebb gyermekét. A Metternich által tető alá hozott frigy tulajdonképpen a franciák diadalmas 1809-es hadjárata utáni helyzetet fordította le ...több a dinasztikus politika nyelvére, Ferenc császár Napóleon jóindulatát kívánta megvásárolni (illetve megakadályozni, hogy a cár lányával felmerült házasság két szövetséges nagyhatalom közé szorítsa be a Habsburg Birodalmat), a francia uralkodó pedig azt remélte, megszilárdíthatja hatalmát a Habsburg császári családba beházasodva.

2016-06-2809:57 index.hu

Legolvasottabb hírek: