+0 új cikk
Vissza a hírekhez

Elon Musk tervei már most is legendásan ambiciózusak, pedig még fogalmunk sincs, hogy tényleg megvalósulnak-e valaha. A SpaceX nevű űrcége végcélja például eddig az volt, hogy kifejlesztik és be is vetik a Mars meghódításához szükséges technológiát. A ...több tervek szerint a cég már 2018 körül eljutna a Marsra ember nélkül, és már a 2020-as években emberrel is. Ehhez képest Musk most bedobta, hogy ha már a Marsig eljutnak, nem lenne érdemes ott megállni, a technológia alapján pedig is lenne muszáj.

2016-09-1909:51 index.hu
tanuhegyeket-fotozott-a-marson-a-curiosity

Szeptember 8-án, a marsi Mount Sharp lábánál lőtte legújabb képeit a Curiosity, és a megörökített formák megint lázban tartják a NASA kutatóit.

2016-09-1209:52 index.hu
kina-bemutatta-a-mars-jarojat

 2020 júliusában vagy augusztusában a kínai űrügynökség hatkerekű, 200 kilós (ez minden eddigi űreszközüknél nagyobb) Mars-járót küldene a Marsra – írja az MTI. A szerkezetet egy pekingi sajtótájékoztatón mutatták be. A fényképek közreadásával egy időben ...több nyilvános felhívást is közzé tettek, amelyben keresik a az űreszköz legtalálóbb nevét és a rá utaló legötletesebb logót.

2016-08-2508:32 index.hu
hat-ceg-gyarthat-lakasokat-a-marsra

Az amerikai űrhivatal 2030-ban embert akar küldeni a Marsra, ehhez viszont nem lesz elég legyártani néhány szupererős rakétát meg egy hipermodern űrhajót. Azt is ki kell találni, hogy az odautazó emberek hol húzhatják meg magukat a vörös bolygón, amíg ...több nem tudnak hazautazni.

2016-08-1205:16 index.hu
ezer-uj-fotot-kaptunk-a-marsrol

A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda 2005 óta kering a vörös bolygó körül, és havonta küld vissza fényképeket a Földre. A legutóbbi csomag azonban szokatlanul nagy volt, 1035 fényképből állt, mert ideálisak voltak a körülmények az adatátvitelhez.

2016-08-0911:59 index.hu

Kritikus űrmanőverrel új repülési pályára állította Marsra tartó szondáját csütörtökön AZ ExoMars orosz-európai űrexpedíció – írja az MTI. Az útvonal-módosítással energiát spórol a szonda - mondta el Michael Khan, az ESA specialistája. A manőver során ...több 52 percre beindították a hajtóművet, a heves lökés után 326 méter/másodperccel csökkentették a szonda sebességét.

2016-07-2908:23 index.hu
most-mar-barmire-lohet-lezerrel-a-curiosity

Önállóan végezhet kutatásokat a Marson működő Curiosity űrszonda a ChemCam műszerhez tartozó lézeres spektrométerével, most most már nem kell megvárnia, hogy a Földön kitalálják, melyik követ kéne alaposabban megvizsgálni.

2016-07-2214:24 index.hu
negyven-eve-keresunk-eletet-a-marson

1976-ban landolt a Marson a két Viking-űrszonda, az első éppen 40 éve. Ez volt az első valóban sikeres leszállás, és utána két évtizeden át nem is sikerült megismételni. Életet ugyan nem találtak a Vikingek, de nekik köszönhetően rengeteg mindent megtudtunk ...több a szomszéd bolygóról, és ez a küldetés alapozta meg a ma is nagy érdeklődés övezte Mars-kutatást.

2016-07-1923:29 index.hu
magahoz-tert-a-curiosity

A Marson szolgáló Curiosity rover teljesen magához tért, jelentette be a NASA, így tovább keresheti a víz nyomait, illetve kutathatja a múltat a szomszédos bolygón. A rover július 2-án kapcsolta magát biztonsági módba, amikor valamilyen hibát észlelet a rendszerében.

2016-07-1213:53 index.hu
morzekodot-talaltak-a-marson

Furcsa homokdűnéket fedezett fel a NASA a Marson, a dűnéknek olyan a formájuk, mintha egy morzekód részletei lennének: pontok és vonalak egymás után. Nem ez az első alkalom, hogy furcsa dolgokat találnak a Marson, de eddig mindig sikerült megnyugtatóan ...több megmagyarázni ezeket.

2016-07-1110:00 index.hu
ket-evig-dolgozhat-tovabb-a-curiosity-ha-fel-tudjak-ebreszteni

Két évvel meghosszabbították a Marson szolgáló Curiosity rover feladatait, ami jó hír, de értelme csak akkor lesz, ha a NASA mérnökeinek sikerül visszahozni a robotot abból a biztonsági leállásból, amibe a Curiosity még a hónap elején kapcsolta magát.

2016-07-0809:12 index.hu
a-marson-az-urhajo-is-fabol-van

Amikor valaki azt mondja, hogy menjek a Marsra, nem kell nagyon sokat felkészülni hozzá, elég felszállni a villamosra, és az egyik nagykörúti szállodától már intézik, nem nagyon lehet nemet mondani. Fél óra az út, szemben a NASA nyolc hónapos becslésével, ...több ennyit egy meccsért kibír az ember, nemhogy a vörös bolygónak nevezett égitestért.

2016-06-1713:32 index.hu

Egy új tanulmány szerint a potenciálisan élhető bolygók száma alacsonyabb lehet az eddig véltnél, mivel az érintett bolygók nagy része túl forró a sűrű légkörük miatt - írja az MTI.

2016-05-2712:02 index.hu
kozel-van-a-mars-nezze-meg

Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án  – írja az MTI. A bolygó a szokásosnál is fényesebb lesz, aki megnézné, a déli égbolton keresse. A Mars amúgy is rendszeresen látható a Földről, ha fent van az éjszakai égbolton, ...több a különbség, hogy általában vöröses pontnak látszik, most meg fényes vörös foltocska lesz.

2016-05-2521:51 index.hu

A földön kívüli élet kutatása már a Naprendszer határain is túljutott. Exobolygók tucatjait figyeljük idegen csillagok környékén. A keresés mégsem hozta meg a várt eredményt.

2016-05-2315:26 index.hu

Az ősi szökőárakra utaló jeleket találtak a Mars északi fennsíkjain a kutatók, ami hideg, sós vizű óceánok egykori létezésére utalhat – írja az MTI. A lehetséges egykori vízpartok alakja arról győzte meg a kutatókat, hogy két hatalmas – több millió éves ...több különbséggel végbement – meteorbecsapódás okozhatott gigantikus szökőárt.

2016-05-2015:29 index.hu
gyonyoru-kepet-lott-a-marsrol-a-hubble

Új képet készített a Marsról a Hubble űrtávcső, amelyen jól megfigyelhető a bolygó felszíne.A kép május 12-én készült, amikor a Mars csak 80 millió kilométerre volt a Földtől.

2016-05-2009:37 index.hu
megtalaltak-az-osi-vulkanok-nyomait-a-marson

Jég alatti vulkánok törtek ki több milliárd évvel ezelőtt a Marson, állítja a NASA a Mars körül keringő szonda adataira hivatkozva. A vulkánok utáni kutatás segít bizonyítani, hogy egykor a Mars teljes felszínét jég borította. Ezenkívül információt kaphatunk ...több az akkori környezetből, amely kedvező lehetett a mikroszkopikus élet kialakulásához.

2016-05-0508:25 index.hu
megyunk-a-marsra-tulajdonkeppen-holnap

Elon Musk, aki az autózás, a tömegközlekedés, az energiatermelés és a mesterséges intelligencia felhasználása mellett az űripar jövőjét is átszabja a témában alapított cégével, most épp azt jelentette be, hogy a SpaceX 2018-ig eljut a Marsra. Általában ...több legyinthetnénk az ilyen bejelentésekre, de ez az a cég, amely 2011-ben bejelentette, hogy hamarosan olyan rakétákat használ majd, melyek képesek visszatérni a földre a kilövés után – azóta kiderült, hogy tényleg.

2016-04-2910:21 index.hu

Nagyobb abroncssérülések nélkül teljesítette a Mars eddigi legmeredekebb és legrögösebb területén át vezető, csaknem két hónapon át tartó útját a Curiosity Mars-járó – írja az MTI. 

2016-04-2909:25 index.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: