+0 új cikk
Vissza a hírekhez

Kétezer éves csontvázat fedeztek fel régészek Antiküthéra szigeténél, ahol 2000 évvel ezelőtt elsüllyedt egy római hajó - adta hírül hétfőn a Nature című brit tudományos folyóirat.

2016-09-1922:38 index.hu
furcsa-egy-hely-lett-budapest-uj-steampunk-kocsmaja

Még sosem voltam olyan kocsmában/étteremben/bárban/akármiben, aminek a Krak'n Townt nevezni lehet, amiben volt háttértörténet. Nem úgy, hogy kinek a helye, mikor épült, kit késeltek meg egyszer a sarokban, vagy mit nem szabad rendelni, hanem úgy, hogy ...több konkrétan mintha egy fura szabadulószobába vagy mozgásszínházba tévednénk, a felszolgáló személyzetnek és a vezetőségnek van egy háttértörténete, sőt, az egész helyen folyamatosan zajlik egy sztori, ráadásul úgy kell tenni, mintha 2316-ban lennénk egy világégés után, amikor a technológia visszafejlődött, és a maximum, amit ki tudott termelni a világ, az a gőzgép. Ez a Krak'n Town, Magyarország nem első, de egészen biztosan legnagyobb részletgazdagsággal kidolgozott steampunk kocsmája.

2016-09-1921:31 index.hu
valami-lerantotta-oket-a-melybe-rejtely-az-amazonason

Emberi vér festette vörösre az Amazonast 35 évvel ezelõtt, 1981. szeptember 19-ének hajnalán Obidosnál. A leghíresebb latin-amerikai hajótörésben több mint háromszáz embert nyelt el a folyam. Másnap fejek, lábak, karok kerültek elõ, de valaki még darabokban ...több sem. Máig rejtély övezi Brazília legnagyobb vízi tragédiáját, amit a helyiek csak úgy neveznek: "az Amazonas apokalipszisa".

2016-09-1911:24 www.origo.hu
a-nagyobb-feju-csecsemok-sikeresebbek-lehetnek-a-jovoben

Brit kutatók a UK Biobank adatainak elemzésével kimutatták, hogy a nagyobb fejkörméret és agytérfogat általában magasabb intelligenciával társul, ezért erõs kapcsolatban áll a baba késõbbi életének sikerességével.

2016-09-1916:48 www.origo.hu
hamarosan-kezdodhet-az-aszteroida-banyaszat

Akár éveken belül elkezdődhet az aszteroidák feltérképezése és a nyersanyagaik kibányászása.

2016-09-1918:52 sg.hu
latni-a-nagy-falat-a-mennyei-palotabol

A Tienkung–2, vagyis a Mennyei Palota 2-es eredetileg 2015-ben kellett volna feljusson oda, ahová a neve kötelezi, de végül csak idén szeptember 15-én, helyi idő szerint 22:04-kor indult útjára. A tervek szerint két évet tölt majd nagyjából négyszáz kilométer ...több magasan, vagyis ugyanabban a sávban, ahol a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is kering. A küldetés célja, hogy a hamarosan, elméletileg már októberben elstartoló, kétfős kontingens otthonául szolgáljon, és alapja legyen a 2022-re tervezett, nagy kínai űrállomásnak.

2016-09-1919:38 index.hu

Elsőfokú égési sérüléseket szerzett egy 47 éves nő, aki felgyújtotta magát a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt, írja az MTI. A nő a karján és a mellkasán is megsebesült. Állítólag végül az épület portása vette el tőle a benzines kannát.

2016-09-1917:52 index.hu
nem-vagy-olyan-pancser-ahogy-gondolod

Négy év után elkészült a Mayberian Sanskülotts új albuma, az Adlait, amelynek egyik dalát korábban már mi is bemutattuk, a Glasswall klipjét ugyanis a Stenken lehetett először megnézni. A most megjelent anyagot hallgatva végigkísérhetjük a két alapító, ...több Csordás Zita és Balogh Gallus utóbbi pár évének mérföldköveit, vagy ahogy ők fogalmaznak: poszttinédzserkori szenvedéseit.

2016-09-1919:27 index.hu
meg-egy-56-os-emlekdal-szuletik-a-halszagu-melle-3

Egymillió forintot oszt szét a Petőfi rádió és a Petőfi TV azok között, akik új, 56-os szöveget írnak egy régi olasz dal zenéjére.

2016-09-1917:23 index.hu
Több hír

Legolvasottabb hírek: